de nehéz volt eldönteni...
most már hivatalos, költözik a blog. az itteni receptek megmaradnak természetesen, lehetséges, hogy a jövőben szép lassan átirogatom majd a blogspot-ra őket.
közeleg a blog első szülinapja - egészen pontosan június 10.-e - úgy gondoltam ez szép alkalom arra, hogy új külsőt és új 'helyszínt' kapjon.
aki szeretne továbbra is olvasni, kérem kövessen erre.
aranygaluska
vasárnap életemben először láttam neki aranygaluskát csinálni. Limara oldalán láttam meg a receptet, gondoltam miért ne próbálnám ki? igaz, nem sok esélyt láttam arra, hogy olyan szépen sikerüljön mint neki. ezúton is szeretném megköszönni a recept közzétételét.
hozzávalók: 50dkg liszt, 3-4evőkanál cukor, csipet só, 3 tojás sárgája, fél citrom reszelt héja, 2.5dl tej, 3dkg élesztő, olvasztott vaj
a töltelékhez: cukor (ízlés szerint), darált dió
elkészítése: a tejben felfuttattam az élesztőt, kevés cukor és liszt társaságában. a többi hozzávalóval együtt összedolgoztam a felfutott élesztőt egy tálban. (az olvasztott vaj kivételével) a kelesztési idő most egy kicsit megnyúlt, mert a családi ebéd sült a sütőben, így az aranygaluskának várnia kellett. majdnem 2órát várakozott a tészta, de legalább szépen megkelt.
a formázást kicsit elrontottam, mert túl nagy gombócokat sikerült készítenem. a gombócokat egyenként beleforgattam az olvasztott vajba, majd pedig a cukros darált dióba és így tettem őket a tepsibe. nem túl szorosan tettem őket, hogy legyen helyük megdagadni.
a tepsiben pihentek még 20-25percet, mivel a sütőt már nem kellett előmelegíteni (hála az ebédnek...) így 180fokon 40-45perc alatt sültek készre.

vanilia sodóval ettük, ami be kell hogy valljam, bolti porból készült. :)
tepertős pogácsa
eljött a nagy nap. életemben először tepertős pogácsa elkészítésének gyűrkőztem neki. kicsit tartottam tőle, sok rémhír keringett vele kapcsolatban. könnyen el lehet rontani, túl zsíros lesz, stb. stb.
mivel a 'sima' pogácsa elkészítése már csípőből megy, ezért úgy gondoltam ideje megbírkózni tepertős testvérével. sokat kutattam a neten mire megtaláltam a nekem szimpatikus receptet, a Palócprovence-n akadtam rá: itt olvasható. ezúton is köszönöm a receptet.
hozzávalók: 50dkg liszt, 3dkg friss élesztő, 0,5dl tej, 1tojás (+1tojás sárgája a kenéshez), 3dl kefír (én itt kb. 2,5dl tejfölt, illetve kevés kaukázusi kefírt használtam), 30dkg tepertő, só, bors
elkészítése: az élesztőt felfuttattam a fél deci tejben, természetesen egy csipet cukor és liszt társaságában. ezután a tepertő és bors kivételével minden hozzávalót egy tálba öntöttem és jól összegyúrtam. só szükséges a tésztába is, én púpozott teáskanálnyit tettem. közepes keménységű tészta lett a végeredmény. a tésztát kb. 30percig letakarva pihentettem, közben ledaráltam a tepertőt és sóztam valamint borsoztam. a borsozás jobban sikerült, a só kicsit 'eltűnt' sütés közben, pedig a tepertőkrémet jónak éreztem.
a 30perces pihenő után jól kinyújtottam a tésztát és vékonyan megkentem a tepertőkrémmel. ezután hajtogatás következett, majd újabb pihentetés. 3-4 ilyen 'forduló' után el is fogyott a tepertőkrém, így nem maradt más hátra mint, hogy kinyújtsam a tésztát, késsel bevagdossam és kiszaggassam. utolsó momentumként megkentem a pogácsákat tojássárgájával.
200-210 fokon sütöttem, íme az eredmény:
gyors kefíres süti mandulával és dióval
megtöröm a csendet, hosszú idő után az első 'kaja' bejegyzés következik a blogomban.
egy gyors, könnyen elkészíthető sütiről van szó, amiben ráadásul egyik nagy kedvencem a kefír is szerepel hozzávalóként. a recept innen származik.
hozzávalók: 40dkg liszt, 20dkg cukor (én soknak találtam, kb. 13-14dkg-ot használtam), 4tojás, 2 doboz kefír (kicsivel több mint 3deci),2dl olaj (én ezt is soknak találtam, így lefeleztem) 1 csomag sütőpor, szeletelt mandula és dió
elkészítése: a tojásokat robotgéppel felvertem, nem választottam külön őket, egyben csináltam. a lisztet összekevertem a sütőporral és a cukorral majd hozzáadtam a kefírt és a felvert tojásokat. a robotgép ismét akcióba lendült és egészen addig meg sem állt amíg csomómentes nem lett a tészta. végül beleszórtam a diót és beleöntöttem a tepsibe a masszát. utolsó lépésként megszórtam szeletelt mandulával. 180fokra előmelegített sütőben kb. 40-50percig sütöttem.
költözés visszavonva
mégsem költözik a blog. nem sikerült megoldást találnom a blog exportálására, vagy talán nem is kerestem igazán. marad minden a régiben.
készül is a legújabb süti, már csak sikerülnie kell...és délután meg is jelenhet a blogon.
azt hiszem egy kis magyarázattal is tartozom. a blog frissítése azért maradt el az utóbbi hónapokban, ugyanis egyetemi tanulmányaim lezárására készültem, valamint mint egy korábbi bejegyzésben megírtam a tanítási gyakorlataimat is teljesítenem kellett.
nos, örömmel jelenthetem, hogy sikerült az államvizsgám és a tanári képesítő vizsgám is. mindkettő 4-es lett, sőt a szakdogám is négyes.
I'm back
üdv mindenkinek!
az utóbbi időben eléggé eltüntem, ennek az oka a tanítási gyakorlatom volt. először debrecenben kellett angolra okítanom az ifjúságot, majd nyíregyházán. remélhetőleg mostantól több időm lesz a bloggal foglalkozni.
pórés brokkolikrémleves
ma nagyon fájt a fogam valami jóféle krémlevesre. első gondolatom a póréhagyma felé vezérelt, de végül brokkoli is került a kosárba. így alakult ki a kettő házasságából a pórés brokkolikrémleves.
rengeteg krémleves recept található a neten, aki 1-2-szer elkészíti ...utána már simán menni fog fejből is. én is recept nélkül próbálkoztam, érzésre.
hozzávalók: 6-7db fagyasztott brokkoli, 1szál póréhagyma, 1 közepes krumpli, 1szál sárgarépa, 1 gerezd fokhagyma, 7.5dl víz, frissen őrölt bors, 1 csapott kávéskanál kömény, másfél húsleveskocka, 2evőkanál tejföl, fél deci tejszín, fél evőkanál liszt, kevés olaj, só
elkészítése: a póréhagymát felkarikáztam, a fokhagymát pedig apróra vágtam és kevés olajon pirítani kezdtem. ezután hozzáadtam a kis kockákra vágott krumplit és megborsoztam. felöntöttem a vízzel, majd felforraltam. a forró 'vízbe' beledobtam a húsleveskockákat. majd kis idővel utána hozzáadtam a brokkolikat és a felkarikázott sárgarépát. (ezeknek nem kell túl sok idő, hogy megpuhuljanak) sót csak akkor kell bevetni...ha esetleg ízetlennek érezzük.
amikor már majdnem megpuhultak, lehúztam a lábast a tűzről és hagytam kicsit hűlni a levest. a mixerbe már lehűlt állapotában öntöttem egy jó nagy merőkanállal a leves sűrű részéből. ehhez adtam hozzá a tejföllel elkevert tejszínt és lisztet. majd szénné turmixoltam. a pépesített leves végül visszakerült a lábasba és jól összekavartam őket. így maradt is benne néhány darab zöldség és a krémleves állag is megvolt.
néhány pirított kenyérkockával tálaltam
díjat kaptam
nagy meglepetés ért a héten, díjat kaptam vagyis inkább a blogom kapta. :) ezúton szeretném nagyon megköszönni Góbénak, hogy érdemesnek talált erre a díjra. a gasztroblogok közt nem számítok nagyágyúnak...de jó érzés tudni, hogy vannak emberek akik követik és értékelik itteni 'munkásságom'.

a díj szabályai a következők:
1. meg kell köszönnöm az adományozónak
2. ki kell tennem a logót a blogomba (hmm...a kivitelezésen még gondolkodnom kell, nem vagyok járatos a technikai dolgokban)
3. be kell linkelnem azt akitől kaptam
4. írni kell magamról 7 dolgot
5. tovább kell adnom a díjat 7 másik bloggernek
6. be kell linkelnem őket
7. hozzászólásban kell értesítenem őket a díjról
vágjunk is bele:
hét dolog magamról:
1. néha túlságosan lusta vagyok
2. mindig mindennel az utolsó pillanatban készülök el
3. férfi létemre szeretek sütni-főzni
4. tanár leszek, bár még csak most ízlelgetem a szakmát igazán
5. imádom az állatokat, leginkább a kutyákat, mert nagyon hűségesek és képesek a feltétel nélküli szeretetre
6. szeretek zenét hallgatni, főként az élő zene nyűgöz le ... a zenét hangszerekkel játsszák, nem pedig számítógépes programokkal keltik életre
7. végül...de nem utolsósorban: szeretem azt az érzést ha egy-egy étel/süti stb. jól sikerül és a többieknek ízlik a végeredmény
a díjat a következő embereknek szeretném átadni: (előre is elnézést kérek azoktól, akik már kaptak ilyet korábban)
1. Andi (A közös konyhakert egyik készítője) semmiképp sem szerettem volna kihagyni
2. Limara
3. Kicsi Vú
4. Eve & Apple
5. VirsLee
7. Cecile
hosszas gondolkodás után állt össze ez a lista. úgy érzem, a felsorolt blogok mind finom és érdekes recepteket tartalmaznak. rengeteg kipróbálásra váró recept gyűlt már össze. örülök neki, hogy a gasztroblogok közösségébe tartozhatom. sajnos időnként nem jut annyi időm a blogra, amennyit szeretnék, de azért igyekszem.
még egyszer köszönöm Góbénak, hogy gondolt rám, igazán kellemes perceket szerzett nekem. köszönöm a blog olvasóinak is a látogatásaikat!
briós
nagyon belejöttem mostanában a sütésbe. a főzést kicsit hanyagolom. lehet a pogácsával elért siker az oka. korábban kicsit tartottam a sütéstől, de a pogácsa óta felbátorodtam. gondoltam most kipróbálok valami édeset is.
kedvenc blogomon találtam ezt a briós receptet. igazából nem vagyok túlságosan édesszájú, így ez pont megfelelőnek tűnt.
a hozzávalókat és az elkészítést nem írom le megint, akit érdekel megnézheti a fentebb található linken. nekünk nincs kenyérsütőgépünk, így kézzel dagasztottam a tésztát, majd 30percig kelesztettem. néhány briós tetejére kristálycukrot szórtam, néhányra pedig szeletelt mandulát. még egy apró változtatás: tojássárgájával kentem meg a tetejüket.
kicsit rendhagyó alakzatot sikerült elérnem, de az íz mindenért kárpótol. még Nagyinak is ízlett.
Pogácsa ahogy Nagyi készíti
ennek a pogácsának külön története van. eddig a családban csak Nagyinak sikerült igazán finom pogácsát varázsolnia az asztalra. pedig volt már rá alkalom, hogy a Nagyi által elkészített tésztát a mi sütőnkben sütötte meg Anyu, valahogy mégsem lett olyan mint a Nagyié.
legutóbb (múlt héten) nővérem próbálkozott vele. a végeredmény túl kemény lett. igaz, 1liter liszt helyett 1kg-ot tett a tésztába.
most eljött az én időm. úgy gondoltam nekem is ki kell próbálnom. ma délután volt egy kis időm, neki is láttam elkészíteni.
hozzávalók: 30dkg Rama-t ír a recept, de Nagyi szerint elég bele egy 25dkg-os. (lehet ez az egyik titka..:)) 2tojássárgája, 1kávéskanál porcukor, 1evőkanál só, 1dl tejben felfuttatott 5dkg élesztő (egy-egy csipet cukor és liszt is mehet a tejbe, így könnyebben fut majd), 1liter liszt, 2.5dl tejföl, 1tojássárgája a kenéshez
elkészítése: a margarint habosra keverjük a tojássárgákkal. közben az élesztőt felfuttattjuk a tejben, a csipet só és csipet liszt segítségével. a margarinos keverékhez hozzáadjuk a porcukrot, a sót, a tejfölt és az élesztős tejet (természetesen ha már felfutott). ezeket mind jól összegyúrjuk, egészen addig amíg egynemű, laza, de mégis jól kezelhető tésztát kapunk. ezután kinyújtuk és összehajtogatjuk, majd 30percet pihenni hagyjuk. ezt 2-3-szor megismételjük, mindig 30percet pihentetve a tésztát. (a recept szerint másnap érdemes sütni, de én nem bírtam várni, a felét megsütöttem 3pihentetős fázis után)
végül kinyújtuk a tésztát (kb. másfél centi vastagra), késsel berácsozzuk a tetejét, megkenjük a tetejét tojássárgájával és kiszaggatjuk.
bár szeretem a sajtos pogácsát, most nem tettem a tetejére. 190-200 fokra előmelegített sütőben sütöttem. kb. 15percig csak alsó sütéssel, az utolsó 5-6percre pedig alsó-felső sütéssel.
íme az eredmény:
Nagyinak is vittem kóstolót és elégedett volt az eredménnyel. az állaga is és az íze is jó volt szerinte. azt hiszem ez az egyik legnagyobb dicséret amit eddig kaptam.
hamburgerzsemle vagy hamburger zsemle?
igen, igen és igen. végre elértem azt a fázist, hogy a hamburgerhez szükséges zsemléket is magam állítottam elő. Andi javaslatára úgy döntöttem megpróbálom. már csak meg kell tanulnom cheddar sajtot készíteni...stb.
mivel csak én eszem a családban hamburgert, ezért az ebben a receptben található hozzávalók mennyiségét elfeleztem. egyetlen megjegyzés: a só mennyiségét meghagyhattam volna...nekem kicsit sótlan lett.
nem is írom le az elkészítést, akit érdekel megtalálja a fentebb látható linken. :)
a végeredményről természetesen kép is készült, íme:
mini toszkán csokitorta kicsit liszt nélkül
első tortapróbálkozásom. kicsit rendhagyóra sikerült, több értelemben is. először is, azért rendhagyó, mert két receptet használtam fel hozzá, valamint egy kis saját ötletet is belecsempésztem.
a két szóbanforgó recept tehát: egy és kettő. köszönet mindkettő feltöltőjének. a recepteket úgy kombináltam, hogy az Eve&Apple verzióban írt 14dkg őrölt mandula helyett, kb. fele-fele arányban lisztet és őrölt mandulát használtam. az elkészítés viszont már teljes mértékben az Andi-féle toszkán recept szerint történt. a saját ötlet pedig az volt, hogy a 125gr-os étcsoki maradék 25gr-ját apró darabokra törve szintén hozzáadtam a keverékhez. így született meg ez a sajátos verzió.
a biztonság kedvéért leírom a hozzávalókat és az elkészítést is. így egyértelműbb lesz a két recept mixelése.
hozzávalók: 10dkg vaj, 7dkg liszt, 7dkg őrölt mandula, 10dkg étcsoki, 10dkg cukor (ami nálam inkább kóstoláshoz kötött mennyiség volt), 3tojás, baracklekvár és porcukor a diszítéshez
elkészítése: gőz fölött megolvasztottam a vajat és az étcsokit. egy tálban habverővel felvertem a tojásokat, a cukrot, lisztet és mandulát. amikor az olvadt csoki kicsit már lehűlt, hozzáadtam a felvert masszához és jól elkevertem. végül beledobáltam a maradék csokidarabokat és utoljára ismét jól megkevertem. a sütőt előmelegítettem 180fokra, a masszát pedig sütőpapírral bélelt kis méretű tepsibe öntöttem. 20-25perc sütés után el is készült. igazság szerint tortaformában kellett volna sütni, de nekem sajnos ilyen pici méretű tortaformám nincs.
amikor elkészült, kicsit hagytam kihűlni, majd kiborítottam egy tálcára. fogtam egy nagy poharat (pontosabban korsót) és azzal szaggattam 2 korongot a tésztából. közéjük baracklekvárt kentem, így egy kis szendvicset kaptam. a tetejére már csak egy kis porcukor hiányzott...
tonhalas szendvicskrém
ismét a maradék problémája került elő. a múltkori tonhalas tojás óta maradt még egy doboznyi tonhal. valamit ki kellett találnom, hogy ne maradjon a nyakamon, bár még jó ideig megőrzi minőségét. mégis úgy éreztem valamit kezdenem kell vele.
a megoldás végül szendvicskrém formájában érkezett. szétnéztem a neten, többféle receptet találtam (mint a legtöbb étel esetében...), végül úgy döntöttem elkészítem a saját verziómat. maradt még ugyanis egy kevés jégsaláta és gránó hagyma is, így azokat is fel kellett használnom. a hozzávalókhoz szándékosan nem írok mennyiségeket, szerintem ez ízlés kérdése.
hozzávalók: tonhal, jégsaláta, gránó hagyma, ecetes uborka + egy kevés ubilé, majonéz, tejföl, só, frissen őrölt bors
elkészítése: a jégsalátát csíkokra vágtam, a hagymát, ecetes uborkát pedig apró kockákra. ezeket összekevertem a tonhallal, majonézzel és a tejföllel. néhány receptben citromot vagy citromlevet írnak, én helyette az ecetes uborka levét használtam. érdekes, savanyú ízt adott a krémnek. végül sóztam és borsoztam.
pirítóson tálaltam.
csak egy szendvics - man vs. food módra
egyik kedvenc sorozatom a man vs. food a spektrum csatornán. a magyar címe azt hiszem: fald fel amerikát. adam richman a műsorvezető, aki végigeszi magát amerika legjobb/legérdekesebb kifőzdéin/szendvicsbárjain/grilljein...stb.
persze szigorúan csak a nép által kedvelt helyekre látogat el, nem a puccos éttermekbe. de hogy miért is hoztam szóba ezt a műsort? nos azért, mert ennek a műsornak az egyik részében láttam olyan szendvicset amelybe omlettet is tettek töltelékként. persze lehet, hogy csak én vagyok lemaradva és ez másoknak nem újdonság. gondoltam ezt nekem is ki kell próbálnom.
a műsorvezető szerint a legfinomabb az volt a szendvicsben, hogy bizonyos hozzávalói ropogósak voltak, bizonyos részei pedig puhán omlósak. ezt mindenképp szerettem volna megtartani. alapanyagként épp kapóra jött az ebédről maradt sült csirkehús.
hozzávalók: 2szelet friss kenyér, pár darab sült csirkehús, jégsaláta, gránó hagyma, kígyóuborka, ömlesztett cheddar sajt, majonéz, 2tojás, kevés tej, só, bors
elkészítése: először a szendvicset magát állítottam össze, az omlettet a végére hagytam, hogy melegen kerüljön a szendvicsbe, megolvasztva ezzel a sajtot. fogtam tehát az egyik kenyérszeletet és megkentem vékonyan majonézzel. erre tettem a jégsalátát, majd a csirkehúst. utána következett a 2-3karika hagyma, ill. szintén 2-3karika uborka. végül pedig a 2szelet ömlesztett cheddar sajt.
nem vagyok egy omlett profi, lehet, hogy teljesen másképp kell készíteni, mindenesetre én így fogtam hozzá: felvertem a 2tojást egy kevés tejjel, sóztam és borsoztam, majd pici olajon megsütöttem mindkét oldalán...mint egy palacsintát. igyekeztem forrón beletenni a szendvicsbe a már emlegetett sajt megolvasztása miatt. utolsó lépésként felkerült a másik szelet kenyér is.
egy kis kiegészítés: még finomabb, ha a kenyerek 1-1oldalát megpirítjuk.
sült csirkemell salátával
semmi extra, egyszerű olivaolajon pirított csirkemell. az érdekesség benne mindössze annyi, hogy nem bolti fűszerkeverékkel ízesítem, hanem pár órával a sütés előtt összedobott fűszerkeverékkel.
a fűszerkeverék a következő hozzávalókat tartalmazza (20-25dkg csirkemellhez): 1 teáskanál kakukkfű, 1 mokkáskanál őrölt rozmaring, 1mokkáskanál paprika, 1csapott mokkáskanál frissen őrölt bors, 1mokkáskanál szárított bazsalikom, 1nagy gerezd fokhagyma reszelve, 1mokkáskanál só, 2evőkanál olivaolaj
mivel a fűszerkeverék tartalmaz olajat, külön olaj a pirításhoz nem szükséges.
jégsalátán tálaltam kiegészítve pár karika uborkával és hagymával +kevés olivaolajjal.
thai csirkeleves
hétvégéről maradt egy kevés csirkehús, így gondoltam kipróbálom Andi thaiföldi csirkelevesét. szeretem az ázsiai ételeket, ez a leves pedig összetett ízvilága miatt különösen megtetszett. ebben a hidegben jól jön egy kis forró, csípős leves. egy-két dolgot változtattam rajta, de a lényeg megmaradt azt hiszem. :)
hozzávalók:
csirkemell (én kb. 10-15 dkg-t használtam, ízlésfüggő), 1 liter víz, 2 húsleveskocka, 1 szárított csípőspaprika, 2 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál méz, egy jó maréknyi cérnametélt, 2 evőkanál citromlé (nem volt friss citrom...), kevés frissen őrölt bors, csipet só, kevés szárított bazsalikom, olivaolaj
elkészítése:
a csirkemellet csíkokra vágtam és fehéredésig pirítottam kevés olivaolajon. ezután felöntöttem az időközben elkészített 1liternyi húslevessel (forró víz+leveskocka :) ) következett a méz, a szójaszósz, a csípőspaprika, citromlé, só és bors, valamint a bazsalikom. felforraltam, majd addig főztem míg a hús meg nem puhult. utolsó lépésként hozzáadtam a cérnametéltet, az úgyis pár perc alatt megpuhul. meg is volnánk, gyors és finom.
az én levesem nem lett olyan sötét mint az Andié, lehetséges, hogy a szupermakertes csodaszójának köszönhető. azt hiszem ideje lenne áldoznom egy minőségibb szójaszószra. amint a képen is látható, elég 'tésztás' leves lett, de én így szeretem.
sajtos pogácsa
megkívántam egy kis sós süteményt, gyorsan kellett cselekednem, így kedvenc forrásomhoz fordultam. a kiválasztott Bea édesanyjának sajtos pogácsája lett. kezdő létemre remélem sikerült megközelítenem az eredetit. a család állítása szerint jól sikerült, csak kicsit sótlan lett. :)
hozzávalók:
40dkg liszt, 25dkg margarin, 2dl tejföl, 15dkg reszelt sajt, 1mokkáskanál paprika, 1mokkáskanál só (nálam ez lehetett volna 2), 2dkg élesztő
elkészítése: a lisztet összemorzsoljuk az élesztővel majd a margarinnal, utána pedig a reszelt sajttal és a tejföllel összedolgozzuk. ekkor tegyük bele a sót és a paprikát is.
az így kapott tésztát kinyújtottam, majd hajtogattam, jobbról-balról, felülről és alulról.
ebben az állapotában pihent 10percet, majd még 3 hajtogatás és 3-szor 10perc pihentetés következett.
az utolsó nyújtás után, késsel bevagdaltam a tészta tetejét, majd megkentem vékonyan tejföllel. (tojás nem volt itthon) a tészta egy részére római köményt szórtam, végül pedig következett a reszelt sajt a tetejére.
majd szaggatás következett és már mehettek is a kivajazott tepsibe. 190fokra előmelegítettem a sütőt és kb. 20-25perc alatt el is készült.
íme a végeredmény. ezúton szeretném megköszönni a receptet Beának és édesanyjának is. igazán finom lett.
tonhalas tojás
gondoltam kipróbálom a barcelonában megkóstolt tonhalas tojást. az ízéről még nem tudok nyilatkozni, mert ebédre készült.
konzerv tonhalat vettem hozzá, meg 3tojást, majonézt és jégsalátát. ezzel be is szereztem az összes hozzávalót. ha finomnak bizonyul az általam elkészített verzió is, akkor biztosan fogok még belőle csinálni máskor is. a későbbi verzióhoz pont kapóra jön Andi főzött majonéz receptje. legközelebb azzal fogom elkészíteni.
a tojásokat megfőztem és hosszában félbevágtam, a sárgájukat pedig kivettem. a tonhalat az így keletkezett 'gödörbe' kanalaztam és kevés majonézt nyomtam a tetejére. egy tányért kibéleltem jégsaláta levelekkel és ezekre pakoltam a tojásokat. a tojások sárgáit pedig rámorzsoltam a majonézes tonhalra. készen is vagyunk. egyszerű, de nagyszerű. rántott hús mellé fogjuk enni, ebédre.
hamburger már megint...
mostanában egyre gyakrabban eszem saját készítésű hamburgert. valamiért mindegyik egy kicsit másként sikerül, nincs két egyforma. talán pont ez benne a szép és ezért nem unom meg. itt nem csak a húspogácsa formájára gondolok, hanem a többi hozzávaló variációinak lehetőségére is. hiszen választhatunk sokféle péksütemény közül, valamint az is változó, hogy ki mit tesz bele a húson kívül.
ha már a húsnál tartunk...
annak is köszönhető újdonsült hamburger imádatom, hogy az egyik szupermarketben sikerült eléggé finomra darált marhahúst találnom és nem is túl drágán. sok szót nem szeretnék fecsérelni az elkészítés leírására, hiszen egyedül a húst készítem én, a többi hozzávaló 'gyári'.
nézzük: a darált hús ugye adott. a legutóbbi verzióhoz csak sóztam és borsoztam a húst, semmi mást nem adtam hozzá. majd golflabda nagyságú golyókat formáltam belőle és elkezdtem kör alakúra formálni. a 'labdát' érdemes először egy határozott mozdulattal összenyomni...ekkor ha szerencsénk van már egy körhöz hasonló formát kapunk. a lényeg a hús megfelelő tömörítésén van, főleg a széleinél kell vigyázni. fontos ugyanakkor, hogy ne túl sokáig nyomkodjuk...mert akkor roncsoljuk a hús rostjait. (ezt a neten láttam egy videóban) ezután nem maradt más hátra mint kevés olajon kisütni mindkét oldalát a húspogácsáknak. amikor a második oldalt sütjük, tehetünk a tetejére ömlesztett cheddar sajtot. mire elkészül a második oldal, a sajt szépen beissza magát a húsba, szinte összeforr a két hozzávaló és nagyon finom ízhatást eredményez.
a mai változat alapja mexikói buci volt (tulajdonképp valami kukoricalisztből készült péksütemény mindenféle zöldséggel a tésztájában) közreműködött még: egy szelet gránó hagyma, pár salátalevél, kevés majonéz és ketchup
ahhoz képest, hogy nem szerettem volna túl sok szót fecsérelni...egész hosszú bejegyzés sikerült.
fekete-erdei sonkás krumpli
ha gyorsan kell valamilyen kaja és hús nem sok van itthon, ez a kaja ilyen esetekben nagyon jól jön. semmi extra nincs benne, de mégis finom és viszonylag gyorsan elkészül.
hozzávalók: 3nagyobb szem krumpli, 3szelet fekete-erdei sonka, pár szelet kolbász (én chorizo-t használtam), kakukkfű, rozmaring, só, bors, olivaolaj
elkészítése: a sonka szeleteket kevés olivaolajon megpirítom, csak éppen annyira hogy összezsugorodjanak picit.
abban az olajban amiben a sonkák sültek, megpirítom pár percig a felkarikázott krumplikat. sózom és borsozom őket.
a sonka ízét nagyon jól átveszik a krumpliszeletek még ezalatt a rövid idő alatt is. ezután egy tepsibe dobálom a krumplikat és megszórom őket kakukkfűvel és rozmaringgal, végül pedig jól összeforgatom az egészet hogy az ízek összekeveredjenek. plusz olajat nem öntöttem rá, elégnek bizonyult a pirításhoz használt olaj. utolsó sütés előtti mozzanatként rádobáltam a kolbászokat és a sonkaszeleteket. alufóliával lefedtem és 180-190fokon kb. 30-40percig sütöttem.
majd még 10-15percig 240-250 fokon, grillező fokozaton, de ekkor már alufólia nélkül.
íme a végeredmény:
